Petőfi ha élne...( március 15.-re)

Petőfi ha most is élne...
Kokárdával a kezébe kiállna
a népet biztatva,
büszkén szavalna,
hogy az elnyomásnak
vessünk véget!
De Ő már nem jön
vissza soha,
így hát tovább dalolok
magamba.

Fényben úsztam egykor

Kezem, kezedbe tettem

egykor,

biztattál, tiéd leszek

örökre.

Akkor még hittem

szerelmedben,

mert bíztam, az álmod

én vagyok.

Te tettél nővé,

szeretőddé...

és nevelhettem

magzatunk.

Általad lehettem

anyává,

mitől büszkén feszített

mellkasod.

És úgy éreztem,

én vagyok

az Angyalod.

Egyszer végleg hazatérek

Egyszer majd hazatérek
kis falumba megpihenek
ott örök nyugalomra lelek.

Lelkem akkor a mennybe száll
ajkam többé nem szólít már
sajgó szívem is békére talál.

Amikor a lelkem majd fel száll
és a csillagok között kószál
nézzetek este fel az égre!

Ott leszek az éj sötétjébe,
fényben úszó éjszakákon
csillagokkal táncom járom.

Fáklyát gyújtok minden este,
hogy érezzétek lelketekbe
mintha két karom átölelne.

Hópihe elmúlása

Közeleg a tavasz
ébredezik az ibolya,
közben egy hópihe
megzavarta,
rá huppant
az egyik szirmára,
mitől a virágot
a hideg rázta,
leveleit szirmain
átfonta,
dédelgetve babusgatta,
s e közben
a hópihe búsulva,
beleolvadt
a kezdődő tavaszba.

Már nem hallod szemeim

Hallod...,
ahogy szemeim
fájó sóhaját
arcodba lehelem?
Érzed...,
ahogy könyörgő
tekintetem
tarkódra emelem?
Nem...
már nem hallod
s nem érzed.
Neked már
nem fontos,
hogy én mit érzek.
Rajtunk...
már a szavak
sem segítenének.

A Tél, Hazatér

Tudta jól, hogy mennie kell,
mert a Tavasz már türelmetlen.
Vállára vette hó subáját,
fejébe húzta köd kucsmáját,
jég hintóba szél lovait befogta,
s azzal repült fel a magasba.
Még egyszer azért vissza nézett,
subájából egy kis havat
még a földre hintett.
Így köszönt el egy kis időre...
És tudtuk mind a ketten,
hogy találkozunk decemberben.

Valóságos mese

Egyszer rég...

kislány koromban még,

álmodtam egy szép mesét....

Vártam már...

a királyfit tán,

hogy majd eljön hozzám.

Eltelt pár év...

én felnőttem rég,

akire vártam nem jött el még.

Tovább vártam...

majd reá találtam,

az álmom benne megtaláltam.

A zene....

A zene....

mely hallójárataimon 

keresztül suhanva,

egyre mélyebbre utazva  

megpihenne...

de végül ott maradva

lelkem körbejárva,

melengetve simogatja.

Most nem kellenek szavak,

ettől úgy sem adhatsz ki

szebb hangokat,

amely így megérintené
az emberek falakba zárt

szívét s lelkét.

Utószó....(mely nem az utolsó)

Életem nagy részét már megéltem,

olykor átéltem, majd túléltem.

Volt benne sok öröm, de sírás is

esküvő, mi felemelő, de gyász is.

Voltak nagy szerelmek, csalódások,

forró ölelések, szívet tépő zokogások.
Voltam feleség, majd "szerető",
az élet nem csupa pipacs mező.
Volt magzatom, később csecsemőm,
kit óvni próbáltam mindentől.
Volt ki arcom simogatta,
vagy éles szavait lelkembe szúrta.
Voltak boldog óráim, bánatos napjaim
kacagva, sírva szaladtak éveim.
Ami fontos a létért, túlélésért,
az nem más mint a hit és szeretet.
A hit erőt ad, a szeretet simogat.

A varjú

Kár...kár...károg egy madár,

fagyokat jelző vész madár,

fekete ruhája, fekete cipője

így vész el a szürke ködbe.

Amikor a köd fel száll

és az ég is kiderül már,

fekete tollain a napfény is

szikrázó táncot jár.

Szárnyait ha kitárja,

oltalmazóvá is válhatna,

alá férne a  sok kis madár,

kiket szülei hagytak árván.

Élelemre sincs gondja,

akad még bőven diófa,

felszedi az ott felejtett termést,

s így vészeli át a téli didergést.

Női lélek

A női lélek megfejthetetlen,

benne lakozik sok rejtelem,

melyhez az út egyenesen vezet,

és ez nem más, mit az őszinte szeretet.

Ki megtalálja e rejtek nyitját,

boldogság kíséri élete útját.

A nő, ha lelkét simogatod,

ő lesz a legjobb barátod,

s életed nyugodtan rá bízhatod.

Egy jó szótól karjaidba omlik,

szeretőként hozzád bújik,

s a vágytól piros ajakkal,

rebegi elcsukló hangokkal:

Hogy mennyire szeret téged,

s ha te nem lennél vele,
a lelke......., 
fekete pillangóként élhetne.

Pacsirták késése

Február van...esik a hó,

Pacsirták dallama nem hallható.

Zsuzsannák nevében bíztam,

Hogy a tavasz hírnökeit halljam.

Kis pacsirták gyertek elő,

Zenétektől legyen hangos az erdő.

Kedvem most oly szomorú,

Lelkem átjárja a bú.

Mert a ti dallamos trillátok,

Késve fuvolázzátok.

Lelkembe zártalak

Te alszol s én nézlek

oly távoliak már az emlékek....

szerelmem kialudt mára,

mint a fáklya lángja,

de lelkembe beleégtek

azok a csodás napok, évek

mit egykor csak reméltem.

Majd karjaid közt átéltem,

s ezt soha sem feledve

bezárom lelked, lelkembe,

mert amíg nyílik a sok virág,

én addig szeretettel gondolok reád.

Minden feketébb...

Fekete madár

Fekete tolla

Feketén virít

A fehér hóban

Fekete füst

Fekete korommal

Fehér falaknál

Feketén alá száll

Fekete házban

Fehér szobában

Fekete ravatal

Fekete ruhában

Fekete koporsó

Fehér szemfedél

Fekete gyászban...

A fekete még feketébb.

Nagyanyó ablaka

Nagyanyónak kicsi háza

Házának verandája

Verandának ablaka

Télen be van fagyva

Jégvirággal van be rakva

Én sem láttam ki rajta

Kicsi székem oda húztam

Leheletem reá fújtam

S a jégvirág.......

Mint ha sose lett volna

Beleolvadt a veranda ablakba

Így a drága jó nagyanyó is
ki nézhetett rajta.

Néma válaszok

Életem meghatározó része.

De miért abban az anyaméhben...

Kellett megfogannom?

Zsinórom se végezte jól dolgát

Miért oldotta fel...

Nyakamon a hurkát?

Így születtem e földi létre 

De miért adott le...

Csecsemő létemre?

Kérdések hada lelkemben

Miért nem kellettem...

S vele nem lehettem?

Hisz én semmiről nem tehettem....

Tavaszra várva

Testem erőtlen,
Mint tél derekán a fák,
Melyek csupaszon várják,
A tavasz hívó szavát.

Lelkem megremeg,
Mint vadgalamb téli reggelen,
Mely fázva tova röppen,
Bízva a tavasz melegében.

Valentin....ma és holnap is

Szemed előtt lebeg sok piros lufi,

Nekem olyan nap ez is, mint a többi.

Nem vagyok ünnep rontó,

De nekem ez már sokkoló.

Az év nem egy napból áll

Ha Te is szeretsz igazán.

Valentin legyen ma és holnap is,

Hisz lesz még rózsa, s piros lufi is.

Angyalomhoz

Beléd kapaszkodom,
hozzád fohászkodom,
Szükségem van rád,
a minden napokon.

Neved suttogom,
halkan dúdolom,
jelenj meg nekem...
Angyalom

2011. 01.

Álom az álomban

Tündér voltam álmomban,
Szempilládra álom porom rászórtam,
Fuvolámmal lágy dallamot játszottam.

Lepke szárnyon,
Tüll ruhában,
Ágyad mellett táncoltam.

Te pedig édesdeden aludtál,
Tündér lányról álmodtál.

2011. 01.